Ksmart-sys

2020. novemberében jelent meg Magyarországon a nulla vezeték nélkül működő Shelly 1L. Funkcionálisan ugyanazt tudja, amit elődje, a Shelly 1, viszont a sokak által problémás nullvezeték megléte nélkül is használható, amit főleg majd a panelház tulajdonosok fognak tudni jól kihasználni. További eltérés még, hogy ugyanazt a fázist kapcsolja tovább, amit ő maga is használ tápként.
Meglévő kapcsolók vagy konnektorok mögé a fali aljzatba elhelyezett Shelly 1L segítségével a meglévő kapcsolóink megtartásával tudjuk távvezérelni világításunkat vagy egyéb fogyasztókat, illetve követni ki-be kapcsolt státuszukat, így a termék ideális utólagos "okosításra" is.
Fontos: ha rendelkezésre áll a nulla is, kössük be, mert így a fogyasztott energiát is láthatjuk, alap esetben nem méri. Minimum 20W-os fogyasztó szükséges ahhoz, hogy megfelelően működjön a Shelly, különben lekapcsolt állapotban vibrálhat a LED-égő (ha, még 40W-os LED-lámpát vezérlünk, előfordulhat pislogás, érdemes előre vásárolni Bypass-t). Ennek kiküszöbölésére párhuzamosan be kell kötni a Shelly Bypass elemet, ez ugyanaz, mint amit a Shelly Dimmer2 esetén is alkalmazunk.
A beépített túlmelegedés elleni védelme lekapcsolja a relét, ha az túlhevülne!
A beépített túlmelegedés elleni védelme lekapcsolja a relét, ha az túlhevülne!
Ha villanyszerelésben nem vagy jártas, hívj inkább szakembert!
Nézzük hogyan használjuk az eszközünket!
Nézzük hogyan használjuk az eszközünket!
- Szereljük ki a kapcsolót a fali aljzatból.
- A kötődobozban lévő fázisvezetőt érdemes kimérni fázisceruzával.
- Ha ez megvan, akkor kössük be a Shelly 1L csatlakozójába a fázisvezetőt (L).
- Ha van nulla behúzva a dobozba, akkor azt is (0). Az Sx kimenetet kössük össze a kapcsolónkkal a belőle elmenő szálat pedig az SW1-el, ha két kapcsolót használnánk, akkor a rajz szerinti SW2-vel is. Érdemes a Bypass-t már kezdésnél párhuzamosan bekötni a az égőhöz!
A Shelly felvételekor létre kell hoznunk egy "szobát" (érdemes annak a helyiségnek megadni a nevét amiben használjuk) az applikációban. Ezután két lehetőségünk van az eszköz Cloudba való felvételéhez:
Az egyik, hogy a kiválasztott szobához felvesszük az " Add device" ikonra kattitva vagy a "Setting" fül alatt szintén az "Add device"-ra kattintva.
Az egyik, hogy a kiválasztott szobához felvesszük az " Add device" ikonra kattitva vagy a "Setting" fül alatt szintén az "Add device"-ra kattintva.
Az “Add Device”-ra kattintva a telefon megkeresi a WiFi hatósugarában lévő Shelly készüléket az SSID-je alapján, majd felkínálja az app, hogy kívánjuk a telefonnal párosítani és a felhasználói fiókunkhoz hozzáadni.
A csatlakoztatáshoz meg kell adni az otthoni WiFi-router SSID-jét és a szükséges jelszót, majd a "Next" gombra rákattintani.
(Lehetőség van fix IP-címet is használni, ha nem akarunk DHCP-vel automatikusan kiosztott IP-címet adni a relének.)
(Lehetőség van fix IP-címet is használni, ha nem akarunk DHCP-vel automatikusan kiosztott IP-címet adni a relének.)
Ha ez kész, tapasztalhatjuk, hogy a telefonunk lekapcsolódik, majd újra kapcsolódik a wifi-hálózatokra, eközben megkeresi az eszközt, hogy láthassuk a Cloudban. Sikeres kapcsolódás esetén kapunk egy pipát. A "Discovered devices" szöveg alatti házikóra kattintva megjelenik a Shelly 1L és végül rákattintunk a "Click to add" gombra.
A kiválasztott szoba alatt láthatjuk is a Shelly 1L-t integrálva. Itt a számunkra megfelelő beállításokat most már el tudjuk végezni. Frissítsük az eszközt a felkínált "Update" ikonra kattintva, ez a művelet automatikusan a háttérben lefut, nincs vele teendőnk.
Amit érdemes esetleg jobban szemügyre venni az a "Timer" alatti funkciók:
- a hét napjaira beállítható ki/bekapcsolási időzítés
- támogatja napkeltéhez és napnyugtához kapcsolódó időzítéseket
- auto-off és az auto-on időzítést is, azaz meghatározott idejű ki vagy bekapcsolt állapot utáni be vagy kikapcsolás
A termékeket megvásárolhatod itt: